Tájékoztatás 2021.07.02.

Tisztelt Ügyfeleink,

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. július 5-én a terminál második darujának helyreállítási munkálatai a következő fázisba lépnek.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ügyfeleink számára ez a legkevésbé legyen érzékelhető, ugyanakkor a terminál területén további forgalmi rend változások és korlátozások kerülnek bevezetésre.


A csatolt térképen jelöltük a főbb módosításokat, illetve az ideiglenes útvonalat, mely leginkább a közúti forgalomra lesz kihatással. A forgalmi változás elsődlegesen a darupálya mögötti („újföld” elnevezésű) terület megközelítését befolyásolja. A főbejáraton történő belépést követően, a parkolón keresztül, közvetlenül az igazgatósági épület mögött, a műhely mentén szükséges elhaladni a hátsó terület eléréséhez. A forgalom egyirányúsításra kerül, így visszafelé az „ADR tároló” területén kijelölt útvonalon lehet eljutni a kijárathoz.
A forgalmi rend változás táblákkal és elválasztó elemekkel kerül kijelölésre, de a beléptető pontokon kollégáink is készséggel igazítják útba a gépkocsivezetőket.

Fentieken túl továbbá értesítjük Önöket, hogy 2021. július 10. és 2021. július 11-én 07:00 és 19:00 óra között, karbantartási munkálatok miatt, a darupálya alatti területről a konténerek kiadása szünetel, azonban szombat éjszaka 19:00 és reggel 7:00 óra között a kiszolgálás zavartalanul működik.

Szíves megértésüket és együttműködésüket köszönjük.